Műkörmös Szigetszentmiklóson
A körmözés egy életre szóló szerelem.

MENÜ

Aki nőből van – legyen az bármilyen korú - az tetszeni akar. Aki tetszeni akar, az hódítani akar. Mit kell tennünk és megteszünk-e mindent a hódításaink sikere érdekében?

Tetszeni csak akkor tudunk, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez pedig először meg kell felelnünk a saját magunkkal szemben támasztott elvárásainknak. Ha ezt el tudjuk érni, akkor az a külvilág számára is érzékelhetővé válik. Külső megjelenésünkkel és kisugárzásunkkal elnyerhetjük környezetünk tetszését és elismerését, ez pedig jótékonyan hat társadalmi kapcsolatainkra (barátok, ismerősök, munkatársak, üzleti partnerek), valamint párkapcsolatunkra egyaránt.

A siker és hódítás felé vezető utat csak lelki egyensúlyunk és testünk egészségi állapotának megőrzésével tehetjük meg. Bár már közhelyszámba megy, de az egészséges életmód és a megfelelő táplálkozás rendkívül fontos mindehhez.

A szem a lélek tükre. A látható külsőnk a testünk állapotáról és persze arról is árulkodik, hogy mennyire fontos mindez a számunkra.

Vannak adottságaink, amelyeken nem tudunk, vagy nem érdemes változtatni. De annak érdekében, hogy mit áruljon el rólunk a külsőnk ma már rengeteget tudunk tenni.

Előnyeinket ki lehet hangsúlyozni, hátrányainkat pedig elrejthetjük.

Szerencsés korban élünk, mert ma már nem csak kevesek kiváltsága az, hogy külsejét igényei szerint alakítsa. Életterünk közelében bárhol és bármikor – megfizethető áron - elérhetők azok a szolgáltatások, melyekkel ápoltabb, esztétikusabb külsőt, magabiztos megjelenést kölcsönözhetünk magunknak.

Miért válaszd a műkörmöt?

Napjainkban a szépségápoláshoz hozzátartozik a kéz és a köröm ápolása is. A szép és ápolt köröm az élet minden területén elengedhetetlen, hiszen a kezed mindig szem előtt van. Körmeid természetes formáján nem változtathatsz, de odafigyeléssel hatalmas eredményt érhetsz el. A külső szépség mellett azonban fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint és fehérjét fogyassz, melytől körmöd egészséges és kemény lesz.

Sok múlhat körmeid ápoltságán egy állásinterjún, mivel köztudott, hogy az első benyomás már a leendő munkáltatóval való találkozáskor néhány másodpercen belül megszületik.

A „szőke herceg” meghódításakor szintén fontos, hogy kezed ápolt legyen. Minden férfi azt szereti, ha egy nő ad a külsejére, beleértve a körmeit is ! Sokkal magabiztosabbnak fogod érezni magad, ha körmeid is teljes fényükben ragyognak !

Miért rejtegetnéd rövid, letöredezett körmeidet, ha már van rá megoldás ?!

Amellett, hogy esztétikussá, ápolttá, széppé teszi körmeidet, egy olyan magabiztossággal is felruház, amit a környezeted garantáltan észrevesz. Személy szerint nekem külön örömöt okoz, amikor egy töltést, díszítést követően a Vendég mosolyogva, magabiztosan, kezeit előtérbe helyezve -és nem dugdosva- távozik tőlem.

Munkáim során professzionális műköröm alapanyagokkal dolgozom ( Crystal Nails, Perfect Nails). Ezek az anyagok már a profi műkörmös versenyeken bizonyítottak, így neked is a legjobb minőséget garantálják.

Ha szeretnél szép, igényes műkörmökre szert tenni vagy kezeid bársonyos érintésével meglepni párod, akkor hívj bárta !

Mindig az új trendeknek megfelelő kézápolási szolgáltatást igyekszem nyújtani Neked. Folyamatosan képzem magam, lépést tartok a szépségápolási és műköröm-trendekkel - hogy mindig professzionális műköröm szolgáltatással találkozz nálam.

Műköröm a körömrágás ellen

Igen hatásos módszer ha le szeretnénk szokni a köröm illetve a körömbőr rágásáról. Egyrészt a körömre felhelyezett zselé réteg – annak keménysége miatt – meggátolja a köröm rágását. Másrészt a szép és ápolt körmök / kezek pszichikailag meggátolják az embert, hogy a körömbőrt „lerágcsálja” vagy „becincálja”.

Előtte Utána
Körömrágás Előtte-utána
Körömrágás Előtte-utána

 

Asztali nézet